2024. július 1 – július 12-ig

Már több mint másfél évtizede szervezünk alkotótáborokat Gödön az ifjúság számára a Művelődési Házban.
Célunk komplex, elsősorban az, hogy lehetőséget teremtsünk a jó manuális képességgel rendelkező gyerekek számára kézügyességük fejlesztésére. Az önkifejezésre, önmegvalósításra is nagy hangsúlyt helyezünk, és úgy gondoljuk, hogyha az alkotásban örömüket lelik a gyerekek, ha gazdagítjuk a lehetőségeiket és ilyen irányú elfoglaltságaikat, ha megismertetjük őket a művészetekkel, akkor biztosak lehetünk abban, hogy személyiségük és magatartásuk is harmonikusabban fejlődik.

Az alkotótáborban hat csoportban folyik az oktatás: kerámia, kis-kézműves, rajz, szobrász, tűzzománc és ötvös szakon.

Képzett tanárok és művészek tanítanak, akik a szakmai ismeretek mellett pedagógiai gyakorlattal is rendelkeznek.

A tábor témája: Római művészet

A tábor bejárós formájú. Naponta 9.00 – 15.30 -ig tartanak a foglalkozások szombat és vasárnap kivételével.

Külön kérésre ügyeletet is tartunk 7.30-tól és délután 16.30-ig. Ebédet és uzsonnát biztosítunk.

Mivel az osztályok korlátozott létszámúak, a felvétel a befizetés sorrendjében történik.

A tábor összköltsége étkezéssel, kirándulással, anyag-és tandíjköltséggel együtt 60.000.-Ft. Testvéreknek kedvezmény a részvételi díjból.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:
– A szakokat csak megfelelő létszám esetén indítjuk.
–  A hallgató bármely szakra jelentkezhet, amennyiben megfelel az életkori megkötésnek.
–  A felvétel a befizetések sorrendjében történik.
–  Jelentkezési lap kitöltése szülő, gondviselő aláírásával a helyszínen.
–  A részvételi díj felének befizetése a jelentkezéskor.
– A tábort részletekben is lehet fizetni, egyéni megegyezés alapján is.
– Az utolsó részletet legkésőbb június 10-ig kell rendezni.

KERÁMIA
Vezeti: Salamon Eszter
A résztvevők megismerik a kerámiakészítés alapjait, festést, mázazást, égetést. A központi témával kapcsolatos használati tárgyakat, domborművet, képet, figurát készítünk. A 26 éve működő, jól felszerelt kerámiaműhely 3 db korongja lehetőséget nyújt a korongolással való ismerkedésre is.

KIS-KÉZMŰVES
Vezeti: Bozsonyik Rita és Boda Bianka tanítók
A napi foglalkozások során a gyerekek megismerik, hogyan használják fel a természetes anyagokat játékok készítésére. Pihenésként sétálnak, mesélnek, játszanak. Ebbe a csoportba várjuk a kisiskolás gyerekek jelentkezését.

RAJZ
Vezeti: Fazakas Csilla rajztanár
10 éves kortól ajánlott! Illusztráció, tanulmány, enteriőr, külső tér, alkalmazott grafika alapján jelenítjük meg a megadott témát, a grafika eszközeivel (ceruza, toll, szén, pasztell). Törekszünk, hogy örömteli munkával olyan ismereteket kapjanak, olyan technikákat alkalmazzanak a gyerekek, amellyel az iskolai foglalkozáson nem találkoznak, mindezt úgy. hogy közben elsajátítják a rajzolás fortélyait.

SZOBRÁSZ
Vezeti: Sándor János szobrász
Minden évben egy újabb kaland vár ránk: játékos alkotómunkával egy olyan világot teremtünk, melyben megelevenednek a régi idők hősei és királyai, a terepasztal méretben vagy életnagyságú terekbe lépve átélhetjük azokat az életformákat melyek múltunk és- reméljük- jövőnk igazi értékeit hozták létre. Mindehez a szobrászat, báb- és jelmezkészítés technikáinak széles választékából válogatunk.

TŰZZOMÁNC
Vezeti: Majoros Klára tűzzománcos
10 éven felüliek jelentkezhetnek! A programban szerepel a zománcozás történeti ismertetése, próbalemezek, színminták készítése. Megismerik a zománctechnikákat, a mázak keverését, égetési idejét. Saját rajzaik, terveik alapján a gyerekek dolgoznak vas és rézlemezen.

ÖTVÖS
Vezeti: Lengyel Boglárka ötvös
10 éves kortól várjuk a jelentkezőket Stílusában és hangulatában a tábor témájához kapcsolódva készítenek különböző ékszereket, játékokat, ötvöstárgyakat. Megismerkedhetnek az ötvös technikák egy-egy lépésével, (fűrészeléssel, kőfoglalással, drótsodrással….) és konkrét feladatokon keresztül sajátíthatják el a különböző fogásokat.