2024. június 24 – 28 -ig

Már több mint másfél évtizede szervezünk alkotótáborokat Gödön az ifjúság számára a Művelődési Házban.
Célunk komplex, elsősorban az, hogy lehetőséget teremtsünk a jó manuális képességgel rendelkező gyerekek számára kézügyességük fejlesztésére. Az önkifejezésre, önmegvalósításra is nagy hangsúlyt helyezünk, és úgy gondoljuk, hogyha az alkotásban örömüket lelik a gyerekek, ha gazdagítjuk a lehetőségeiket és ilyen irányú elfoglaltságaikat, ha megismertetjük őket a művészetekkel, akkor biztosak lehetünk abban, hogy személyiségük és magatartásuk is harmonikusabban fejlődik.

A  népművészeti alkotótáborban hat csoportban folyik az oktatás: fazekas, fafaragó, söndörgő, bőrös, gyöngyfűző, bútorfestő.

Képzett tanárok és művészek tanítanak, akik a szakmai ismeretek mellett pedagógiai gyakorlattal is rendelkeznek.

A tábor bejárós formájú. Naponta 9.00 – 15.30 -ig tartanak a foglalkozások.
Külön kérésre ügyeletet is tartunk 7.30-tól és délután 16.30-ig. Ebédet és uzsonnát biztosítunk.

Mivel az osztályok korlátozott létszámúak, a felvétel a befizetés sorrendjében történik.

A tábor összköltsége étkezéssel, kirándulással, anyag-és tandíjköltséggel együtt 40.000.-Ft.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:

– A szakokat csak megfelelő létszám esetén indítjuk.
–  A hallgató bármely szakra jelentkezhet, amennyiben megfelel az életkori megkötésnek.
–  A felvétel a befizetések sorrendjében történik.
–  Jelentkezési lap kitöltése szülő, gondviselő aláírásával a helyszínen.
–  A részvételi díj felének befizetése a jelentkezéskor.
– A tábort részletekben is lehet fizetni, egyéni megegyezés alapján is.
– Az utolsó részletet legkésőbb június 10-ig kell rendezni.

 

SÖNDÖRGŐ

Vezeti: Bartha Kata kézműves.

Napjainkban nagy teret hódítanak a természetes alapanyagokból készült játékok, eszközök, díszítő tárgyak. A résztvevők megismerkedhetnek a a természetben fellelhető anyagokkal , felhasználási módjaikkal. A gyerekek a legkülönfélébb anyagokkal dolgoznak

FAZEKAS

Vezetik: Császár Ernő és Császárné Erdélyi Katalin – népi fazekasok
A gyerekek megismerkedhetnek a hagyományos fazekasság összetett munkafolyamataival: korongozás, különféle kézzel történő formázási technikák. mázazás, égetés. A tábor egy hete alatt kis műalkotásokban élhetik ki kreativitásukat.

FAFARAGÁS

Vezeti: Semes-Bogya Eszter – faszobrász

10 éven felüliek jelentkezését várjuk!
A magyar népművészet díszítő motívumainak felhasználásával megismerkednek a gyerekek a népi fafaragás alapjaival, eszközeivel, és azok felhasználási módjaival. Ékvéséssel készítenek tárgyakat.

BŐRÖS

vezeti: Mráz József – népi bőrös oktató

10 éven felüliek jelentkezését várjuk!
Készítenek tárolókat, övtáskákat, öveket, szíjjakat többféle összeállító és díszítő technikával (fűzés, varrás, szironyozás, stb..) Fonott és lapos fűzéssel díszített karkötők, domborítás, eldolgozási technikák, végződések kidolgozása.

Gyöngyűzés

Vezeti: Bertyné Bogdányi Andrea – gyöngyfűző

Napjainkban nagy teret hódítanak a természetes alapanyagokból készült játékok, eszközök, díszítő tárgyak. A résztvevők megismerkednek a természetben fellelhető anyagokkal, felhasználási módjaikkal. A gyerekek a legkülönfélébb anyagokkal dolgoznak.

BÚTORFESTÉS

Vezeti: Székely Csilla – tárgyalkotó népi iparművész
10 éves kortól várjuk a jelentkezőket!
A részvevők megismerkedhetnek a bútorfestés alapjaival kisebb tárgyakon keresztül: fa felületek előkészítése, alapozása, szükséges eszközök, festékek, ecsetkezelés, a torockói bútor díszítő motívumainak szín és formavilága, egyszerű minták tervezése, festése. Ízelítőt kapnának Torockó népi kultúrájából. Ellátogatnak Csilla néni műhelyébe, ahol megmutja élőben az általa festett használati tárgyakat.